Vezetékes riasztó rendszerek

A vezetékes riasztórendszer, mint a nevében is jelzi, a központi egységet és a perifériákat összekötő kábelezésre épül. Bár az emberiség fejlődésének hajnalán már fontos volt a magántulajdon védelme. A betörés, mint olyan nem akadályozható meg, viszont lehet csökkenteni a lehetõségét. Ennek több lépése van, de a lényeg hogy minél kisebb támadási felületet biztosítsunk a behatolónak. A betörés elleni védekezés három részre bontható.  A védelem egyik eleme lehet a biztosítás. A biztosítótársaságok ugyanakkor a szerződésben, különféle védelmi előírásokat követelnek meg. Ezek a biztosítandó vagyon értékétől és fajtájától függően biztonsági zárak alkalmazását, mechanikai védelmi berendezések felszerelését, elektronikus riasztórendszerek kiépítését írják elő.

A betörés elleni védelem három részre bontható:

  • Személyi védelem.
  • Mechanikai védelem.
  • Elektronikai védelem.

Ez a komplex védelem. A mechanikai védelem feladata az elrettentés, távoltartása a behatolónak valamint a bejutás megnehezítése. A MABISZ három védelmi osztályt különböztet meg, amelyben részletesen leírja milyen mechanikai és elektronikai elvárásokat kell teljesíteni. Egy jól mûködõ mechanikai védelem egy biztonsági rendszer alapja lehet, azonban a mechanikus és elektronikus védelem együttes alkalmazása a leghatásosabb. Ahogy a mechanikus védelem nem alkalmas riasztásra, hasonlóan egy elektronikus rendszer sem tud megakadályozni egy betörést. A két rendszer együtt a leghatásosabb, különösen akkor, ha a riasztó távfelügyeleti rendszerben mûködik. .

Elektronikus védelmi rendszerek feladata a jelzés és riasztás. A védelmi rendszer felépítése:

  • Érzékelõ rendszer.
  • Központi rendszer.
  • Jelzésadó rendszer
  • Vezérlõ rendszer
  • Hálózati és szünetmentes rendszer
  • Szabotázsjelzõ rendszer

A riasztó magát a betörést nem tudja megakadályozni, de legfontosabb szerepe, hogy jelezze a megtörténtét és gátolja a nagy vagyoni kár okozását. Az elkövetõknek egyszerûen nincs ideje arra, hogy a lakásban, szisztematikus munkával megkeressék az értékeket, és minden mozgathatót elvigyenek.

A riasztórendszerrel szemben támasztott fontos szempontok:

– A Vagyonvédelmi rendszer kialakításánál elsõdleges szempont, hogy milyen elvárásunk van a rendszerrel szemben. A biztosítok a különbözõ védelmi szinteket várnak el attól függõen, hogy milyen értékre szeretnénk biztosítani a védendõ objektumunkat.

Az új házat építõk is gyakran utoljára hagyják a biztonságot, és csak akkor ijednek meg igazán, amikor már megtörtént a baj. Ezért is szeretnénk mindenképpen néhány tanácsot adni az új építkezõknek. A biztonságtechnikai szakembert legkésõbb akkor hívják ki az építkezéshez, amikor az épület már tetõ alatt áll, de a belsõ munkák még nem kezdõdtek meg, vagyis a villanyszerelés, becsövezése elõtt. Ekkor kell ugyanis megtervezni a riasztórendszert, és a gyengeáramú kábelcsatornákat (amelyek nem eshetnek egybe az erõsáramúval) elhelyezni a falba. Ezután jöhetnek a belsõ kõmûves- és szerelvényezési munkák, de a riasztórendszernek meg kell elõznie a készre szerelést. Mielõtt még a csapok, a radiátorok, a kazán, az elektromos szerelvények a helyükre kerülnének, a riasztórendszernek már mûködnie kell.

A riasztó rendszer kiegészítõ egységek a következõk lehetnek:

  • Mozgásérzékelõ
  • Nyitásérzékelõ
  • Üvegtörés érzékelõ
  • Beltéri és kültéri hang-fényjelzõ
  • Kezelõegység amely lehet LED kijelzõs vagy LCD
  • Vezetékes és vezeték nélküli pánikjelzõ
  • Szén-monoxid (CO) érzékelõ
  • Gázszivárgás érzékelõ
  • Füst vagy hõérzékelõ
  • Nedvesség érzékelõ